Nemrég a kezembe akadt egy 1899-es brossúra, tájékoztató füzet a szatymazi BARCSAY Károly szőlőtelepéről. Ha valaki nem tudná Szatymaz Szegedtől 15 km.-re északra található. Híres őszibarack termesztő vidék (volt) még a szociban. Az 1960-as, 70-es években naponta mentek irányvonatok Németországba, gyönyörűen, egyenként becsomagolt őszibarack szállítmányokkal. Ezt síkerült a gengszterváltáskor teljesen szétverni, megsemmisíteni, mint ahogy a 12 cukorgyárunkat is.
Úgy gondolom, nem Barcsay úr volt az egyetlen csemegeszőlő gyűjtő és forgalmazó az országban, lehettek még jó páran. Elgondolkodtató, hova süllyedtünk le e téren, már ha csak a fajta választékot nézem: 189 fajta fehér bogyójú, 65 fajta piros bogyójú, 39 fajta kék bogyójú, csemegeszőlő fajtákkal rendelkezett, ez 293 fajta+ a borszőlők, és ezek vesszőit nagy tételben (is) értékesítette. Ezek a fajták az akkori kor színvonalát és csúcsát képezték. Úgy látszik szükség volt ekkora választékra, igény volt rá,mert máskülönben nem tartott volna fenn ekkora választékot 55 holdas (több mint 30 hektáros) szőlőtelepén. A mai oltványosok tizedannyi fajtát sem árulnak, mint a közel 120 évvel ezelőttiek, pedig igény lenne rá, ha nem is háromszáz fajtára, de százra biztosan. A mostani, a mai kornak megfelelő minőség (hazánkban) semmivel sem jobb mint az akkori volt. Úgy gondolom, a jelenlegi szegényes választék még hosszú ideig megmarad ebben az országban.
A fajták neveit azért közlöm, hogy képet kapjunk arról, hogy 120 évvel ezelőtt milyen csemegeszőlő fajták voltak forgalomban. A FAJOK- elnevezés a mostani értelmezésben FAJTÁKAT jelent.
Barcsay Károly a bevezetőben a következőket írja:
" SZÍVES TUDOMÁSUL
Minthogy telepemen ez idő szerint 280 faj csemege- és borszőlő van művelés alatt s ennyi faj vesszőjének megszedése s elvermelése sok munka és fáradsággal van egybekötve: legyen szabad a szíves megrendeléseket lehetőleg mindig a nyár vagy az ősz folyamán kérni, minthogy az ősszel meg nem rendelt fajok vesszői lehúzatlanul maradván , azok a tél folyamán a legtöbb esetben tönkremennek s így ép és egészséges vesszőkkel tavaszi megrendeléseknél csak kivételes esetben szolgálhatnék.- A szállítás azonban ha azt a szíves megrendelő kívánja, történhetik tavasszal is, mely esetben a vessző ősszel megszedetik s elvermeltetik. - A vesszők gondos teleltetését biztosítom , az elvermelés és teleltetés fejében azonban 50 krt. (krajcárt- a szerk.) számítok fel ezer darabonként. Csomagolásért zsákvászonba és vasútra szállításért ezer darabonként vagy azon alul 30 krt. (krajcárt-szerk.) számítok. A vesszők fajtisztaságáért, egészséges és életképes voltáért felelősséget vállalok, a fajok azonosságáért azonban csak annyiban, a mennyiben én magam is a valódi fajt kaptam és bírom, mert habár összes fajaimat -költséget nem kímélve - a legelőkelőbb és leghitelesebbnek ösmert telepekről szereztem is be, tévedések nem lehetetlenek.-- A fajtábláimban felösmert idegen fajok pedig gondosan átojtatnak.
A név és árjegyzékben foglalt fajok legnagyobb részéből gyökeres vesszővel is mindig szolgálhatok, így az idén is a csillaggal jelzett fajokból mintegy 150.000 darab készlet felett rendelkezem., melyeket igen mérsékelt áron számítok, és pedig a csemegefajokat átlag 50 % -al drágábban mint a sima vesszőt, a borfajokat pedig átlag 8 frtjával (forintjával-szerk.) ezer darabonként.--Csak kellő gyökérzettel s hajtással bíró vesszők adatnak ki.
Telepem nagysága 55 catasteri hold s talaja teljesen immunis futóhomok, miért is évenként több mint egymillió vessző kerül eladásra, melyek bárhová és minden veszély nélkül szállíthatók s ültethetők. Megrendeléseknél az ár 25 %-át előlegül beküldeni kérem. Megrendelések mindenkor Szatymaz (Csongrád m.) intézendők. Magamat a n.é. közönség szíves pártfogásába ajánlott vagyok.
Szatymaz (Csongrád m.) 1899. Kiváló tisztelettel: Barcsay Károly "
" CSEMEGESZŐLŐ FAJOK
Fehér bogyójú fajok:
1.Adecaléhi
2.Admirable de Courtiller
3.Aibathly izjum
4.Amerikai kincs
5.Atlas
6.Augustana
7.Balavry blanc
8.Bermestia bianca
9.Blanc de l'ambre
10.Bordelas Jura
11.Buckland Sweet Water
12.Cadenet blanc
13.Calábriai
14.Champion D'ore
15.Chasselas Alexander
16. " Angevine
17. " blanc croquant
18. " royal
19. " Besson
20. " Coulard gros
21. " d' Autriche
22. " de Barducis
23. " de Bar-Sur-Aube
24. " de Bulchery
25. " de St. Bernard
26. " de Courtiller
27. " de Courtiller admirable
28. " de Montauban gris
29. " Diamant
30. " D'ore dit de Fonteneblean
31. " Duc de Malakoff
32. " Dugonier
33. " Duhamel
34. " Fendant blanc
35. " Fleur d' orange
36. " Fontenebl blanc
37. " Froc Labouaye
38. " Gamma Dromme
39. " Gros Greinier
40. " Imperial blanc
41. " Isabella blanc
42. " Jalabert
43. " Jézus
44. " la isere
45. " le Mamelon
46. " le Ciotat
47. " Malvasien White Early
48. " Mathiász
49. " Muscadin White
50. " Musque Auffidus
51. " blanc Pasatutti
52. " de Nantes
53. " St. Fiacre
54. " Vray
55. " Napoleon
56. " Németh blanc
57. " Pondichery
58. " Qeen Victoria White
59. " Reaumur
60. " St. Fiacre
61. " St. Laurent
62. " Thomeri
63. " Valdeck
64. " Van der Laan blanc
65. " Vibert
66. " Wormser
67. Csecses
68. Child of Hall
69. Cornichon blanc
70. Cornichon blanc a grappes
71. Damaskusi fehér korai
72. Damaskusi sárga kései
73. De la Palestina
74. Diamant Traube
75. Duc of Buccleuch
76. Duchesse of Buccleuch
77. Ezeréves Magyarország emléke
78. Forsters White Seedling
79. Génuai zamatos
80. General Marmora
81. Golden Champion
82. Golden Queen
83. Görög fehér
84. Gradiska
85. Gross d'ore
86. Gross Perlet
87. Grosse Perle de Jura
88. Gyémánt
89. Josslins St. Alban
90. Kecskecsecsű fehér
91. " púpos zamatos
92. Korai Margit
93. Kossuth Lajos
94. Lady Downe White
95. Lahnes Perfection
96. La Quintinie
97. Le Requien
98. Lindley
99. L'Enfant Trouve
100. Madlain angevine
101. Magnifique de Nikita
102. Malaga blanc
103. Malaga blanc perfection
104. Master
105. Mocca di Lona
106. Muscat Aberdients White
107. " d' Aleppo
108. " Alexandrien blanc
109. " Békés-csabai
110. " Bergamotte
111. " Biffere
112. " Bordeaux blanc
113. " Bowood
114. " Calebrais
115. " Caminada
116. " Candia
117. " Canon Hall
118. " Charlesworth White
119. " Citronelle
120. " Csíkos
121. " Corneille
122. " Croquant
123. " Cyprusi
124. " Duchesse of Buccleauch
125. " Duck of Buccleauch
126. " Escholata superba
127. " Eugenien
128. " Ferdinand Lesseps
129. " Fleur d' orange
130. " Génuai
131. " General de la Marmora
132. " Golden Champion
133. " Golden Queen
134. " Hambro
135. " Hativ Puy de Dome
136. " D' Hogg
137. " Jézus
138. " Josslins St. Alban
139. " Kirélyné
140. " Lahnes Perfection
141. " Lassarell blanc
142. " L' Enfant Trouve
143. " Lunel
144. " Mathiász
145. " Narancsízű
146. " of Alexandrien
147. " Ottonel
148. " Panse
149. " Panse de Constantinople
150. " Primavis
151. " Quadrat
152. " Quen Victoria
153. " Raisin de Caba
154. " de Sebastopol
155. " St. Alban
156. " Smyrnai
157. " Tinningham
158. " Troveren
159. " de Turquestan
160. " Tüskés pupú
161. Olivette de Cadenet
162. Óriás kecskecsecsű
163. Pachione bianco
164. Pelossard blanc
165. Perle imperiale
166. Perzsiai óriás
167. Precoce de Kintzheim
168. Precoce de Malingre
169. Quen Victoria White
170. Raisin de Calabre blanc
171. Royal Vineyard
172. Rytton
173. Sageret
174. Selyemszőlő
175. Schiradzsuli
176. Sicilien
177. Somszőlő
178. Sulivan
179. Syrian
180. Szemendriai
182. Triumph
183. Trebbiano
184. Tüskéspupú zamatos
185. Uva mamol dolce
186. Uva moschata
187. Uva Regina bianca
188. Vasco de Gamma
189. Vinczellérképezdei ropogós
Pirosbogyójú fajok
1. Adacálé-piros
2. Agapanthe
3. Albourlah
4. Antonichia superba
5. Bermestia rosea
6. Boucherau
7. Bronnerstraube
8. Charmond rouge
9. Chasselas des angers
10. " Bouche rose
11. " fendant rose
12. " fonteneblean rose
13. " fonteneblean rouge
14. " imperial rouge
15. " de Jericho
16. " Németh rouge
17. " Negropont
18. " Ronsard
19. " rose de falanx
20. " rose de Po
21. " rouge
22. " " croquant
23. " " assez-lot
24. " " de angletterre
25. " " Excellent
26. " " hativ Babo
27. " " de Espagne gros
28. " " de la Soie
29. " " musque croquant
30. " " nativa
31. " " Royal
32. " " Royal d' Espagne
33. " " Stark Róza
34. " " Tokaj angevine
35. " " Tokaj des Jardins
36. " " Uliade rouge de Herault
37. " " Van der Laan rouge
38. " " Zsidóórszági
39. Clairett rose
40. Cornichon violett
41. Decandole rouge
42. Des Miracles
43. Graec rouge
44. Grommier du Cantal
45. Kecskecsecsű piros
46. Malaga rose
47. Malahoff usum
48. Milton
49. Muscat d' Andalusien
50. " Brunn
51. " di Coreil
52. " Dominica bella
53. " frontignan rouge
54. " frontignan grizzly
55. " Halápi piros
56. " Madere Vandel
57. " Portugall
58. " Pourple de Constantia
59. " Rosea
60. " rouge hativ de Madere
61. " Violett
62. Raisin de Notre Dames rouge
63. Rosa minna di Vacca
64. Uva regina rosa
65. Vigne de Yeddo
Fekete vagy kék bogyójú fajok
1. Abercarney Seedling
2. Arramont
3. Black Hamburg
4. Buckland's Prince
5. Cambridge botanic Garden
6. Chichaud
7. Cinnsaut
8. Colman Gros
9. Damaskusi kék
10. Dodrelabi
11. Duc de Anjou
12. Duc de Magenta
13. Duriff
14. Frankenthali hosszú
15. Frankenthali kék
16. Fredericton
17. Imperial noír
18. Izabella kék
19. Lady Downe Black
20. Linné
21. Kecskecsecsű kék
22. Malaga kék
23. Marchiones of Hastings
24. Marco marocho
25. Mondovi
26. Muscat d' Alexandeien violett
27. " Caillaba
28. " de Crimé
29. " Deák Ferencz
30. " Hamburg black
31. " Hamburg violett
32. " ingranis
33. " Madersfield Court
34. " Ms.Princess black
35. " Noir
36 " Trollingi
37. Starck magoncza
38. Tre volte anni
39. Trollingi
BORSZŐLŐ FAJOK
1. Kék Kadarka
2. Kövidinka piros
3. Mustos fehér
4. Olasz rizling
5. Oportó
6. Szlankamenka "