FÜRTRITKÍTÁS


A fürtritkítás a vegetációs időszakban a tőke fürtszám módosítása (csökkentése). Megkülönböztetünk virágzás előtti, és virágzás utáni fürtritkítást. A virágzás előtti fürtök ritkítása azon fajtáknál a legeredményesebb, ahol a fajta állandóan és rendszeresen jól köt. Vagyis a  virágzás előtti  fürt ritkításának megvan az a veszélye, hogy a virágzáskori rossz időjárás  következtében a megmaradt fürtök sem kötődnek jól, így utólag  már nincs választási lehetőség. Ezért a gyakorlatban a virágzás utáni fürtritkítást részesítik előnyben, amikor a bogyók borsószem nagyságúak. Ebben a stádiumban már látni lehet hogy a fürtön belül a bogyók mennyire egyöntetű méretűek. A virágzás előtti fürtritkítást Japánban alkalmazzák nagy előszeretettel, ahol a fürt vállát és ágát, valamint a fürt alsó egynegyedét csonkolják.  De ez már nem a fürtritkítás, hanem a fürtcsonkítás kategóriájába tartozik. A fürtritkítás nagyon fontos a terhelés beállításánál. Ugyanis nem elég a metszésnél beállítani a rügyterhelést, mert sok esetben előfordul, hogy egy vesszőn két, esetleg három fürt is kifejlődik. A fürtritkítással közvetlen hatás érhető el a vegetatív és generatív szervek közötti arányra. Ezen arányok módosulása befolyásolja az asszimilátákat, és közvetlenül kihat a fotoszintézis intenzitására. A fürtritkítással a tőkén belül megtermelt szénhidrátok elosztása módosítható. A fürtterhelés csökkenésével nő az egy fürtre, bogyóra asszimiláta mennyiség mely beépül a bogyó szöveti szerkezetébe, módosítva annak tömegét és a cukor mennyiségét. Két fontos időszak van, amikor a levélfelület nagysága meghatározó: 1. A terméskötés, 2. Bogyóhús, héj, mag érése. A levélfelület nagyságának mértéke a legfontosabb viszonyítás az asszimiláták meghatározásához. A levélfelületi index (LAI=  Leaf Area Index ) a levélfelület és az alatta elterülő tenyészterület hányadosa. Ezzel a viszonyszámmal minden növénynek meg lehet határozni a LAI értékét. A szőlő, és más egyéb,  termést adó növényeknél délről északra haladva növekvő levélfelület szükséges egységnyi termés kineveléséhez. Délen 1 gr. termés 7-10 cm2 levélfelülettel, addig északabbra 20-22 cm2 levélfelülettel biztosítható.(Schult 1997). Zanathy szerint (1997) a szőlő jól kompenzálja a levélfelület csökkenését ha az korán,még a virágzás előtt történik. Ilyenkor a megmaradt levelek az átlagnál nagyobbra nőnek, több klorofilt tartalmaznak nő a fotoszintézisük és lassul a levél öregedése. A szőlő elsőrendű hajtásainak különböző emeletein a levelek eltérően fotoszintetizálnak. A fiatal levelek 30-40 nap alatt a teljes kifejlődésükkor érik el a maximális fotoszintetizáló képességüket. Érdekes megállapítás: a levelek a végleges méret 30 %-ának eléréséig asszimiláta  fogyasztók. A vegetáció elején az elsőrendű hajtások alsó levelei a legintenzívebben fotoszintetizáló levelek. A vegetáció második felében a hajtások középső és felső harmadán elhelyezkedő levelek a legintenzívebben fotoszintetizálnak. A június- szeptember közötti időben a hónaljak kifejlett leveleinek szintén nagy szerepük van a fogyasztói szervek asszimilátákkal való ellátásában (Kozma 2000). A legújabb kutatások szerint a hónaljhajtások tőből való kitörése felesleges, sőt káros. Általában a hónaljhajtást két levélre kell visszavágni. A virágzás idején csak néhány szomszédos levél látja el asszimilátákkal a fürtöket . Erős verseny van a szénhidrát termelő és fogyasztói szervek között. A fürt körüli levelek hiánya rosszabb termékenyülést eredményez. Kozma szerint (1993) a virágzás előtt a levelek 50-70 %-os eltávolítása a virágok nagymértékű porzósodását okozhatja. A porzók jól kifejlődnek, de a termő csökevényes marad és jelentős lesz a virághullás és az „ elrugás”. Koblet szerint(1973) abban az esetben következik be kóros virághullás, ha a levélfelület hajtásonként kevesebb lesz mint 200 cm2. A hajtások alsó 3- 4 levelének leszedésével gyengíthető a virágfürt asszimilátával való ellátottsága. Ezzel befolyásolhatjuk a kötődés feltételeit. A fürt alatti alsó levelek leszedésével lazább fürtszerkezetet, de az átlagosnál nagyobb bogyóméretet kapunk. Az asszimiláták célhelyei a virágzásig a hajtáscsúcsok, a virágzás- megtermékenyülés után a bogyó lesz. A hajtásnövekedés az érés során lassítja a cukor felhalmozódást a bogyóban. A virágzás előtti,vagy virágzáskori fürtválogatás hatására nő a kötődési százalék, és ezzel a fürtön belüli bogyószám is (Fisher). A levélmennyiség meghatározása 1 kg. termés kineveléséhez: Kozma szerint (1991) optimális körülmények között nyár közepén 1 m2 levélfelület egy nap alatt 6-12 gr. szénhidrátot állít elő, így 1,5 m2 levélfelület termel 1 kg. szőlőt. Moser szerint(1973) 1 kg. szőlő kineveléséhez 1 m2 levélfelület kell. Megállapították, hogy a fürtöt nevelő, és a fürt nélküli tőkék fotoszintetikus aktivitása között a zsendülésig nincs különbség. Zsendüléstől kezdve a fürtöt nevelő tőkék fotoszintézise ugrásszerűen megnő. Krieddemann szerint(1970) a fotoszintetikus ráta a fürt körüli levelekben sokkal nagyobb mint a távolabbi levelekben. Iaccon szerint(1991) a fürtterhelés csökkentése fokozza a szőlő vegetatív tevékenységét vagyis erősebb mértékű hajtásnövekedést okoz. Bravdo mérései alapján(1985) a fürtterhelés és levélfelület arány befolyásolja a gyökértömeget. Bravdo szerint(1985) a fürtterhelés növelésével csökken a levél kálium tartalma. Éréskor növekszik a bogyó kálium tartalma, ami a vegetatív részekből és a gyökérből vándorol a bogyó felé. Közismert, hogy a fürtterhelés növelésével a rügyek termékenysége általában csökken. Ezzel ellentétes hatást vált ki a fürtritkítás. Forrás:Dr. Lukácsy  György: A fürtritkítás idejének és mértékének hatása. Dr. Fazekas István: Terméskorlátozó fitotechnikai  munkák hatása.